A két csapat az elmúlt 3 évben hétszer találkozott. A lejátszott mérkőzések gólaránya a Tottenham csapatának kedvez (11:9).
Ebből a csapatok kétszer játszottak a West Ham United stadionjában, a gólarány pedig a hazaiaknak, a West Ham United csapatának kedvez (2:1).
Az elmúlt fél évben a West Ham United kétszer nyert hazai pályán, ötször játszott döntetlent és egyszer kapott ki. Az elmúlt fél év mérlege szerint a Tottenham egyszer nyert idegenben, kétszer játszott döntetlent és egyszer kapott ki. A statisztika alapján a West Ham United sikeresebb volt a közelmúltban.
Ha az elmúlt egy évben, a Premier Liga mérkőzésein nyújtott hazai teljesítményt nézzük, a West Ham United 4 győzelmet, 6 döntetlent és 2 vereséget könyvelhetett el. A vendég csapat, a Tottenham pedig idegenben négyszer nyert, háromszor játszott döntetlent és háromszor kapott ki. Tehát a West Ham United jobban szerepelt.
Az elmúlt egy évben a West Ham United olyan csapatokat győzött le hazai pályán, mint pl. a Manchester United, az Olympiakos Pireus vagy az Arsenal. A Tottenham pedig olyan csapatokat vert idegenben, mint pl. az Aston Villa, a Nottingham Forest vagy a Crystal Palace. A West Ham United erősebb ellenfeleket tudott legyőzni.
Az elmúlt egy évben a West Ham United olyan csapatoktól szenvedett vereséget hazai pályán, mint pl. az Everton vagy az Arsenal. A Tottenham gárdáját pedig olyan csapatok győzték le idegenben, mint pl. a Brighton & Hove Albion, a Fulham. A West Ham United csapatát erősebb ellenfelek voltak csak képesek legyőzni.
Alatt 3,5
SZORZÓ: 1.77
Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a Unibet oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 20.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban! Katt ide!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta.Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 90-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
Ingyenes fogadási tippeket kínálunk naponta, e-mailben!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10.000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta. Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 80-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen! Copyright 2023 © Ingyen Tippek
Szeretnél INGYENES tippeket emailben? Garantálunk egy havi 86%-os nyerési arányt!