Sportfogadás. Hogyan kerüld ki a blokkolást? VPN, PROXY

Sportfogadás. Hogyan kerüld ki a blokkolást? VPN, PROXY

Volt egy idő, amikor az internet teljesen szabad közeg volt, és mindent korlátozás nélkül el lehetett érni. Ez Magyarországon 2014-ben véget ért. Igaz, Észak-Koreában és Kínában valamivel hamarabb, de tény, hogy a cenzúra megkezdődött az interneten is. 2014 januárjától lépett érvénybe az a törvény, mely legális alapot biztosít a kormánynak, hogy számára nem megfelelő (nem tetsző) tartalmat blokkoltasson az internetszolgáltatókkal.

Blokkolás

A “duma” persze az internetező, szegény, kiszolgáltatott magyarok védelme volt. A “szemét, kizsákmányoló, stb. ” külföldi irodák lenyúlják a pénzt. Mindez ellen meg kell védeni a netezőket, mert saját felelősségre játszani akkora kockázattal jár, hogy romba döntheti a magyar gazdaságot.

Ebben a cikkben a blokkolás kijátszási lehetőségeiről fogunk irni. Megpróbálunk több ingyenes és fizetős lehetőséget is bemutatni, azok előnyeivel és hátrányaival. Miért tesszük ezt? Mert szerintünk az internet cenzúrázása sérti az alapvető személyi jogokat és a szabad információ áramlását. Most még csak pár irodát tiltottak le, de a teljes tiltólista nem nyilvános és nem lehet tudni még mi kerül oda a jövőben, mert a törvény lehetőséget ad rá.

Valóban meg lehet kerülni a tiltást?

Igen. Ezt már rengeteg oldal leközölte, még a pánikkeltésre használt média is. Minden tiltást meg lehet kerülni, mert az internet szerencsére nem ilyesmire volt kifejlesztve. Többféle blokkolási módszer létezik, az egyszerű DNS eltérítéstől a komplexebb megoldásokig. Elméletileg minden szolgáltató saját megoldást alkalmazhat.

Akit érdekelnek a technikai részletek, itt megtalálja az NMHH ajánlásást a tiltásra: http://nmhh.hu/dokumentum/160593/nmhh_muszaki_ajanlas_20131008.pdf

Illegális a tiltás megkerülése?

Nem. Sehol nincs ilyen írva és a játék sem tiltott külföldi irodáknál. A játékos nem felel ezért, egyedül a fogadóirodákat bűntethetnék, de nincs rá hatókörük.

A lényeg itt van: “A NAV figyelmeztetett: Magyarországon engedéllyel nem rendelkező szervező által nyújtott online szerencsejátékban történő részvétel a játékos saját kockázatára történik. Bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni az ilyen játékból vagy fogadásból eredő követelést.” (forrás: Index, NAV).

Ezt kiegészítenénk azzal, hogy a külföldi szerencsejátékfelügyeleteknél (Málta, Gibraltár, Egyesült Királyság, stb.) igen is lehet panaszt tenni, ha úgy érezzük egy cég nem helyesen járt el ellenünk és ennek utána is járnak.

Biztonság, mire figyeljünk a blokkolás megkerülésekor?

Alapból abból induljunk ki, hogy egyik módszer sem biztonságos. A direkt elérés sem az, ezért alkalmaz minden fogadóiroda, kaszinó, pókeroldal titkositást a belépés után. Titkositás nélkül bárki láthatja az általunk küldött és fogadott adatokat (beleértve a felhasználóneveket és jelszavakat). Mindig figyeljünk, hogy belépés után a kis lakat ott legyen a böngészőben, ahogy eddig is ott volt.

Amit tudni kell, hogy az itt közölt módszerek mindegyikénél egy köztes szerveren keresztül érjük el a blokkolt oldalakat. Ezért, ha bármilyen biztonsági figyelmeztetést ad ki a böngésző a fogadóiroda tanúsítványáról, akkor ne adjuk meg a jelszavunkat és keressünk egy más módszert. Ez főleg webproxyk esetén fordulhat elő. Elképzelhető, hogy lesznek rossz indulatú proxyk, akik adathalászatra szakosodnak. Ezeket főleg facebookon fogják nyomatni, mint a tuti ingyenes, betonbiztos módszert. Nem kell bedőlni ennek, pont akkora szarok, mint a fizetős tuti tippadó csoportok.

Összegezve: az iroda webcíme előtt mindig legyen ott a https:// és a lakat. Hibás biztonsági tanusítvány esetén azonnal riasztani fog az összes böngésző. Példa: https://www.bet365.com/ a legbiztonságosabb cim a http://www.bet365.com/ helyett.

Alternatív címek – ingyenes, ajánlott

Eddig szinte mindegyik blokkolt iroda előállt egy új, alternatív weboldallal, melyen továbbra is el lehet érni őket. Ez biztonságos és egyszerű módszer, semmi technikai tudást nem igényel. Azt, hogy ezek mikor fognak tiltólistára kerülni nem tudjuk, de minden iroda percek alatt létrehozhat egy más címet, ahol újra elérhetőek. Ezt a macska-egér játékot addig lehet folytatni, amig az egyik fél megúnja.

A MINDIG FRISS ALTERNATÍV CÍMEKET ITT TALÁLOD

TOR project

Tor project2A TOR egy ingyenes alagút (tunnel) szolgáltatás, mely titkosított elérést biztosít weboldalak vagy más szolgáltatások számára. Ezzel teljesen el tudjuk magunkat és az internetforgalmunkat rejteni. A hálózat működése komplex, de telepíteni egyszerű. A honlapról a Tor Browser Bundle-t kell letölteni és elindítani. Automatikusan megnyit egy új böngészőt, melyben a Tor hálózatán keresztül elérhetsz bármit.

Nagy előnye, hogy ingyenes és biztonságos. Hátránya, hogy változó IP címeken keresztül éred el a fogadóirodákat, sokszor különböző országokból és ezek nem feltétlenül egyedi IP címek. Ez egyes irodák biztonsági részlegén kiverheti a biztosítékot, és előbb-utóbb rá fognak kérdezni, hogy miért mindig más országból jelentkezel be. A beállitásnál figyelj arra, hogy amerikai IP címet tiltsd le, mert erre minden iroda érzékeny. Az alábbi videoban megtalálod a beállitást és a használati utasitást (angolul):

ZenMate

zenmateEz egy (jelenleg) ingyenes VPN-szerű szolgáltatás, mely böngésző modulként használható Chrome és Opera böngészőkben. Teljesen titkosítja a forgalmat és elérhetőek vele a blokkolt irodák a visszajelzések szerint. A cég szerint az alap szolgáltatás mindig ingyenes lesz egy bizonyos forgalomig és a jövőben lesznek fizetős csomagok. Itt is ki lehet választani, hogy melyik országból szeretnénk IP címet kapni, az USA-t kerüld nagy ívben, ha fogadni szeretnél.

Előnyei: ingyenes, titkosított, androidra is elérhető. Hátrányai: idővel egyezni fognak az IP címek más fogadók címével. Ez addig nem lesz gond, amíg nem lesznek bónuszok felhasználva ezekről az IP címekről. A “hirtelen” országváltás miatt kérhetnek magyarázatot az irodák, el kell mondani az igazat.

Itt találod meg: https://zenmate.com/

Opera Turbo

Aki nem ismerné, az Opera egy ingyenes böngésző. Nem a legnépszerűbb, de jól használható még akkor is, ha a megtekintett weboldal szerint “elavult”. Ebbe be van építve egy Turbo üzemmód, melyet egy klikkel be- és ki lehet kapcsolni. Ez nem más, mint egy gyorsító proxy szerver, amit az Opera fejlesztői biztosítanak olyan esetekre, amikor lassú az internetkapcsolatunk. Természetesen ez azt is jelenti, hogy a böngésző forgalma nem direkt, hanem közvetett módon megy ki az internetre és ezzel már ki is kerültük a blokkolást. Elérhető Androidra is.

Előnyei: ingyenes, sűríti a forgalmat (mobilnetnél kimondottan előnyős), magyarul is elérhető. Hátrányai: nem egyedi IP cím, nem titkosított (de a https://-es weboldalak természetesen titkosítva működnek a saját tanusítványukkal).

Opera turbo

Opera letöltése: http://www.opera.com/

VPN szolgáltatások

A VPN szolgáltatások segítségével teljesen elrejthetjük a forgalmunkat és az eredeti IP címünket, valamint a blokkolásokat is teljesen kikerülhetjük. Egy titkosított alagúton keresztül fogunk internetezni, amint a VPN-t bekapcsoljuk.

vpn

Ezek mind fizetős szolgáltatások, különböző extrákkal és megvalósitásokkal. A legtöbb szolgáltató egyszerűen használható, előre beállított kliensprogramot biztosít. Itt csak a regisztrált azonosítónkat kell megadnunk és belépés után már ezen keresztül érjük el az internetet (web, e-mail, bármi). Többféle extra szolgátatás is van, mint dedikált IP cím (ez a legjobb, de a legdrágább is), választható IP címek különböző országokból. Áruk változó, 5-15 dollár között mozog a havidíj. Kimondottan igaz ezekre, hogy olcsó húsnak híg a leve. Olcsóbbaknál előfordulhat, hogy lassú, egy-egy szerver nem elérhető stb. A legtöbbet lehet havi, 3 hónapos, fél éves és éves bérletként fizetni, és minél hosszabb időre fizetünk előre, annál olcsóbbak.

Előnyők: megbizható, titkosított, gyors, egyszerű használat, teljes forgalom elrejtése. Hátrányok: nem a legolcsóbb, a dedikált IP sokszor extra.

VPN szolgáltatók (a lista nem teljes, jó szolgáltatókat javasolhattok a fórumon)

Webes felülető proxyk – ingyenes

Sok ilyen szolgáltató van, melyek weboldalán megadhatsz egy címet és rajtuk keresztül eléred a céloldalt. Ez több okból nem a legjobb megoldás: nem minden oldal működik helyesen, általában módositanak a tartalom kódján, hozzáadva a saját reklámaikat, fejléceiket stb. Nem ajánljuk fogadásra. Ilyen szolgáltatók:

Proxy szerverek – ingyenes / fizetős

Rengeteg nyitott ingyenes proxy szerver érhető el az interneten. Ezeket proxy lista oldalakon találhatjuk meg. A használathoz a böngészőnk proxy beállitásait kell megváltoztatnunk, hogy ezeken keresztül érjék el az internetet. Ez a módszer hatékony, de macerás. A legtöbb ilyen proxyt szkenneléssel találják meg és publikálják. A megnőtt forgalom után a legtöbb észreveszi a hibát és bezárja a hozzáférést. Természetesen lehet olyant találni, amelyik napokig-hetekig működik és jól használható, de a legtöbb mindösze pár órára jó. Ilyenkor mindig át kell állitani a böngészőt. Vannak ebből is fizetős proxyk, de manapság már kevésbé népszerűek, mivel nem olyan biztonságosak, mint egy VPN. A legtöbb fizetős szolgáltató pedig inkább VPN-en kínálja ugyanezt.

Ez a módszer azoknak való, akik valamennyire értenek a beállitásokhoz és a használathoz. Erre a célre érdemes egy külön böngészőt telepiteni és csak abban használni a proxykat. Igy nem mindent küldünk ki ezeken keresztül és megspórolunk egy csomó anyázást (lassú, kiakad, stb.). Aki tényleg komolyan akar ezzel foglalkozni, az szerezzen be egy proxy szkennert, mellyel egyből le tud ellenőrizni egy nagyobb listát és kiszűrni a nem működő proxykat.

Proxy listák

legjobb megoldás szerintünk: dedikált IP címmel rendelkező VPN szolgáltatás, de csak akkor, ha már az alternatív címeket is blokkolni kezdik. Ez fejfájásmentes megoldás, de nem olcsó. Aki viszont komolyan játszik, annak havi 10 dollárt megér.

További kérdéseid vannak a témával kapcsolatban? Várunk a fórumon

A teljes át lett véve és megtalálható a következő linkre kattintva: www.sportfogadas.org

EXKLUZÍV: Legjobb sportfogadás bónuszok!