Southampton – Newcastle Tippek (Angol Liga-kupa) január 24. 21:00

A Southampton – Newcastle mérkőzésre keresel tippeket? Olvasd el alább szakértőink elemzését és tudd meg, hogy mire érdemes fogadni! Az Angol Liga-kupa negyeddöntőjében még találkozhattunk alacsonyabb osztályú csapattal, a legjobb négy közé azonban már csak élvonalbeli együttesek jutottak be. Közülük mindannyian játszottak már korábban döntőt, mi több, a Manchester Utd. és a Nottingham egyaránt több végső sikerrel is büszkélkedhet a sorozatban. Mely csapatok szereznek előnyt a visszavágóra?

Southampton - Newcastle Tippek

A Southampton – Newcastle párharc első találkozójára kedd este kerül sor a St. Mary’s-ben. A két csapat találkozott már itt a szezonban, a bajnokságban lejátszott találkozójuk novemberben 4-1-es vendéggyőzelemmel zárult. Ez a vereség a Szenteket közel négy évig irányító Ralph Hasenhüttl állásába került, és bár a ligában Nathan Jones vezetésével is bukdácsol a Southampton, de a kupatalálkozóit (FA Kupa és liga-kupa) kivétel nélkül megnyerte a walesi szakemberrel (2-1 a Lincoln, 2-1 a Crystal Palace, és 2-0 a Manchester City ellen), kétszer is hátrányból fordítva. A liga-kupa elődöntőjébe épp az egyik favorit – Manchester City – legyőzésével került a gárda.

Nem meglepő, hogy a Newcastle győzelemmel távozott innen a bajnokságban, hiszen a Szarkák rég látott remek szezont futnak. A Premier Ligában úgy állnak a dobogón, hogy 20 találkozójukból csupán egyet veszítettek el, és messze a legkevesebb gólt (11-et) kapták a mezőnyben. A liga-kupában ugyancsak a stabil védekezés alapozta meg Eddie Howe csapatának előrehaladását, hiszen négy mérkőzésen – benne három PL-ellenféllel szemben – mindössze egy gólt kapott a gárda.

A két csapat az elmúlt két évben rendre sokgólos találkozókat játszott egymással. Utolsó négy összecsapásukon mindig született legalább három gól, és mindig be tudott találni mindkét csapat. Ezen a négy mérkőzésen háromszor a Newcastle szerezte az első gólt.

Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a Unibet oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 20.000 HUF + 3500FT FREEBET! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Katt ide!

Southampton - Newcastle Tippek

Southampton által szerzett összes gól: Felett 0.5
SZORZÓ: 1.55

Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a Unibet oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 20.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban! Katt ide!

Szeretnél exkluziv tippeket minden nap emailen? Mi ingyen adjuk!

Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta. Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 90-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.

125% akár 35.000Ft

125% akár 100€

150% akár 50.000ft

100% akár 20.000Ft

Foci Tippek - Sportfogadás - Profi tippek - Tippjátékok
Sportfogadási oldalak, Unibet regisztráció, legjobb tippmix oldalak

BÓNUSZ 20.000 HUF + 3500FT FREE BET

BÓNUSZ 100% AKÁR 20.000 HUF + 3500FT FREE BET

EXKLUZÍV: Legjobb sportfogadás bónuszok!