Sallai: Kiegyenlített a küzdelem

Sallai: Kiegyenlített a küzdelem

Sallai Roland, a magyar labdarúgó-válogatott támadója szerint sorsdöntő mérkőzések várnak a csapatra, de elmondta, Horvátországba sem feltartott kezekkel fognak megérkezni.

Az Európa-bajnoki selejtező E-csoportjában Horvátország tíz ponttal áll az élen, eggyel megelőzve az ugyancsak öt találkozón túllevő Szlovákiát és Magyarországot. Utóbbi kettő válogatottnak kilenc-kilenc pontja van, míg a négy meccsel álló Walesnek hat. A csoport tehát igazán kiegyenlített, ezzel Sallai is tisztában van, mint ahogy azzal is, csütörtökön a horvátok lesznek az esélyesek, nem a magyarok.

Ennek ellenére nem adja fel Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a meccs előtt a találkozót, hiszen Budapesten óriási meglepetésre sikerült legyőznie a világbajnoki ezüstérmest. Sallai szerint küzdeniük kell a hazáért és persze magukért, hiszen szeretnének ott lenni az Eb-n.

“Horvátország a favorit, de nem feltartott kézzel utazunk Splitbe” – idézi a 22 éves támadót az nso.hu. “Kiegyenlített a küzdelem a csoportunkban, láthattuk, hogy az előző fordulóban az azeriek pontot szereztek Modricék ellen. Volt pozitív hozadéka a márciusi találkozónak, amire biztosan lehet építeni, ha más nem, lelkileg jelent sokat, hogy tudjuk, meg lehet verni őket is. Ehhez azonban pontról pontra be kell tartanunk a szövetségi kapitány utasításait, és meg kell szolgálnunk a megtiszteltetést, hogy viselhetjük a címeres mezt. Küzdenünk kell egymásért, a hazáért, no meg azért, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra.”

A Freiburg támadója egyre többet játszik, a Köln után a Borussia Dortmund elleni rangadón is lehetőséget kapott, ezúttal 22 percet, és nagy szerepe volt az egyenlítő találatban.

Horvátország győzelmét 1.36 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 5.50, a vendég magyarok sikerére pedig 9.00 az odds.

0:0 – pénzvisszafizetés akciónkkal fogadjon a pontos eredményre, félidő/játékidőre vagy scorecastre bármely mérkőzés előtt és gól nélküli döntetlen esetén a vesztes fogadások tétjét visszafizetjük! Feltételek érvényesek.

További Labdarúgás fogadásaink

 

Powered by Live Score & Live Score App