Románia-Magyarország, EB, 19 óra 30 perc

Ma este 19 óra 30 perctől nagyon fontos összecsapás vár kosárlabda válogatottunkra az Európai Bajnokságon, ezt a mérkőzést az M4 sporton követhessük élő közvetitésben. A mérkőzés Romániában Kolozsváron kerül sorra, ahol minden bizonnyal nem fog ránk barátságos hangulat várni, hisz nagyon jól ismet a helyi U Cluj foci csapat szurkolóinak magyar ellenes viselkedése, de ennek ellenére sokkal jobbak vagyunk, mint a románok és győzelemet vátunk válogatottunktól.

Válogatottunk 18 év várakozás után jutott ki az EB-re, a ’60 valamint a ’70-es évektől már nem voltak nagy sikereink kosárlabdában, kosarasaink nagy része a hazai bajnokságban szerepelnek, a csak sztárja szerintünk Hanga aki a spanyol Baskoniaban szerepel, Hanga egyben a csapat kapitány is. Az EB-t két vereséggel kezdtük 58-67 Horvátország ellen, valamint 48-72-re kaptunk ki Montenegrótól, de e két vereség után következett egy nagyszerü győzelem Csehország ellen, amely még részben minket is meglepett, 85-73-ra győztük le a cseheket, amelyből 31 pontot Hanga dobott.

Mai ellenfelünk, Románia 30 éves szünet után játszik ismét EB-én, a románok habár hazai pályán játszanak nagy reményük nincs, ha a 4-ik helyen szeretnének végezni mindenképp le kell győzzenek ma minket, ami elég nehéz nekük a fogadóirodák szerint is, hisz 6,00-6,50-es szorzója van egy román győzelemnek, a két csapat közötti különbség óriási, természetesen a mérleg felénk huz.

A románok legjobb játékosa Vlad Moldoveanu aki Törökországban játszik a Demir Insaat Buyukcekmece Basket klubbnál. Legkedvesebb szomszédaink 3 vereséggel kezdték az EB-t 68-83 Csehország ellen, 58-74 Horvátország ellen, valamint 50-91 Spanyolország ellen.

Szakértőink tippje erre a mérkőzésre, hogy kevesebb, mint 144,5 pont lessz a mérkőzésen, amelyre a Winmasters 1,89-es szorzót kinál, a legnagyobb amelyet találtunk.

Regisztrálj bannerünkről a Winmastershez és 15.000 Forint bónuszban részesülsz, a Winmasters magyar felülettel rendelkező online fogadóiroda, egyik legjobb és legmegbizhatóbb fogadóiroda akik okok telefonról szoktak fogadni nagyon tudjuk ajánlani. A 15.000 Forint mellett rengetek hűségbónuszt is adnak ügyfeleiknek.

PROMÓCIÓ!!!Regisztrálj oldalunkon levő bannerek bármelyikéről bármelyik fogadóirodához és az exkluziv befizetési bónuszok mellett INGYEN megkapod a legsikeresebb stratégiánkat,amely már többezer fogadót sikeressé tett, részletekért kattints IDE

EXKLUZÍV: Legjobb sportfogadás bónuszok!