A két csapat az elmúlt 3 évben hatszor találkozott. A lejátszott mérkőzések gólaránya a Watford csapatának kedvez (10:7).
Ebből a csapatok háromszor játszottak a Norwich stadionjában, a gólarány pedig a vendégeknek, a Watford csapatának kedvez (5:1).
Az elmúlt fél évben a Norwich ötször nyert hazai pályán, háromszor játszott döntetlent. Az elmúlt fél év mérlege szerint a Watford négyszer nyert idegenben, háromszor játszott döntetlent és kétszer kapott ki. A statisztika alapján a Norwich sikeresebb volt a közelmúltban.
Ha az elmúlt egy évben, az Angol Bajnokság mérkőzésein nyújtott hazai teljesítményt nézzük, a Norwich 8 győzelmet, 2 döntetlent és 4 vereséget könyvelhetett el. A vendég csapat, a Watford pedig idegenben ötször nyert, hatszor játszott döntetlent és négyszer kapott ki. Tehát a Norwich jobban szerepelt.
Az elmúlt egy évben a Norwich olyan csapatokat győzött le hazai pályán, mint pl. a Sheffield Wednesday, a Birmingham vagy a Millwall. A Watford pedig olyan csapatokat vert idegenben, mint pl. a Blackburn Rovers, a Swansea vagy a Hull. A Watford erősebb ellenfeleket tudott legyőzni.
Az elmúlt egy évben a Norwich olyan csapatoktól szenvedett vereséget hazai pályán, mint pl. a Leeds United, a Blackburn Rovers vagy a Middlesbrough. A Watford gárdáját pedig olyan csapatok győzték le idegenben, mint pl. a Southampton, a Stoke vagy a Sunderland AFC. A Norwich csapatát erősebb ellenfelek voltak csak képesek legyőzni.
Mindkét csapat gólt szerez
SZORZÓ 1.64
Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a 22bet oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 35.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban! Katt ide!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10 000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta.Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 90-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
Ingyenes fogadási tippeket kínálunk naponta, e-mailben!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10.000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta. Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 80-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen! Copyright 2023 © Ingyen Tippek
Szeretnél INGYENES tippeket emailben? Garantálunk egy havi 86%-os nyerési arányt!