Napi szelvény 2018 augusztus 8.

Napi szelvény 2018 augusztus 8.

Sajnálatos módon az utolsó általunk ajánlott szelvény nem volt nyerő, a Red Star Belgrad-nak nem sikerült csak egy gólt szereznie, a sok helyzete ellenére.

A mai napi szelvényre szintén BL selejtezős meccsek kerülnek, az alábbiakban olvashatjátok a tippjeinket.

Ajánlott online sportfogadó oldal – CAMPO BET

KATT IDE , hogy többet megtudj róla

Napi szelvény 2018 augusztus 8 (szorzó 3.22)

1. Tippek PAOK – Spartak Moscova (19:00 órától)

PAOK – Spartak Moscova egy nagyon érdekes mérkőzés, ami ugyanakkor nagyon kiegyensúlyozott is, tekintve, hogy két egyforma kaliberű csapat fog összecsapni.
A házigazdák az idei BL kalandjukat a második selejtező körben kezdték, ahol az FC Basel-t kapták ellenfélül, akit összesítettben 5-1-re le is győztek.
A másik oldalon, a vndégcsapat a BL szereplését a harmadik körből indítja, de nem volt hiánya hivatalos mérkőzésekből az idény elején, a bajnokságban már két mérkőzést játszott, Orenburg ellen, akit 1-0-ra legyőzőtt, majd leikszelt a Lokomotiv Moscova-val.
Az FC Basel elleni jó szereplésekre alapozva, illetve arra is, hogy a hazai pálya mellettük szól, arra számítok, hogy a PAOK pozitív eredményt jegyez ma este.

 Tipp: 1X, szorzó @1.36 >> tedd a szelvényre

 

2. Tippek FC Salzburg – Shkendija (19:00 órától)

FC Salzburg – Shkendija egy olyan meccs, ahol van egyértelmű favorit, akinek kerete sokkal értékesebb, illetve nagyobb tapasztalattal is rendelkezik az európai kupákban.
Az elmúlt idényben Ausztria bajnoka az Európa Liga elődöntőjéig menetelt, az idén viszont szeretne újból a BL csoportokban szerepelni egy 24 éves szünet után.
A másik oldalon, Shkendija egy kis csapat, akit nem lehet összehasonlítani ellenfelével, és aki ebben az idényben európai karierrjét a BL selejtezők első körében kezdte, ahol kiejtette a TNS csapatát, majd a Sheriff Tiraspolt is maga mögött hagyta.
A két csapat közti különbség nyilvánvaló, az FC Salzburg az erősebb csapat, nagy valószínűséggel lazán fog nyerni, egy jobb szorzó érdekében én a gólokra tippelek.

 Tipp: gól mindkét félidőben , szorzó @1.41 >> tedd a szelvényre

3. Tippek Celtic – AEK Atena (20:45 órától)

20:45 órától egy nagyon érdekes párbajt láthatunk a BL selejtezők keretén belül, ahol főszerepben a Celtic és az AEK Atena lesznek, a párbajnak a “Celtic Park” ad otthont.
Celtic kétségkívül favorit ezen a találkozón, ő az erősebb csapat, és a hazai pálya is mellette szól. A skóciaiak az idei BL kalandjukat az első selejtező körben kezdték az Alashkert ellen, akit összesítettben 6-0-ra vertek, majd a Rosenborg-ot ejtették ki, miután 3-1-re győztek.
A másik oldalon, az AEK Atena várható módon második eséllyel indul, mivel egy erősebb és tapasztaltabb ellenfélel néz szembe, ugyanakkor idegenben is játszik. Görögország bajnoka csak most kezdi európai kalandját, az idény első mérkőzése is azután következik.
A Celtic már játszott a jelenlegi idényben, én arra számítok, hogy győzni fog, tekintve hogy értékesebb csapat mint ellenfele.

 Tipp: a házigazdák nyernek , szorzó @1.67 >> tedd a szelvényre

Napi szelvény 2018 augusztus 7 (szorzó 3.22)

 

Szelvény megtétele