Napi Duplázó november 30. ✔ Szorzó 2,16 ✔ Potenciális nyereség 21*6OO Ft

1. Ausztrália vs Dánia Tippek

  • Három ponttal nagyon kényelmes helyzetbe került Graham Arnold legénysége, hiszen nekik kedvezően alakult a csoport másik mérkőzése is a második körben. A védekezésük egész jól összeállt, ami a nem túl meggyőző európai rivális ellen könnyen jelentheti azt, hogy 2006 után másodszor is kivívhatják az egyenes kieséses szakaszba jutást. Nem kell mindenáron támadniuk, s ez nekik kedvezhet, mert a kontrajátékban és az átmenetekben erősek voltak eddig is.
    Az első kör gyenge és a második forduló elfogadható teljesítménye után ezúttal már nem fér bele semmiféle apró hiba sem Kasper Hjulmand alakulatától. Nyerni kell és közben figyelni a másik meccset is, bár az kevésbé valószínű, hogy tényező lesz. A támadójátékukkal kezdeni kell valamit, mert most gólra, de inkább gólokra lesz szükség tőlük, mert a nem épp megbízható védekezésben benne van, hogy egyszer átrohannak rajtuk a nagy igyekezet közben.

2. Tunézia vs Franciaország Tippek

  • Az első két meccsen még csak gólt sem tudtak szerezni Jalel Kadri fiai, akiknek most nemhogy egy találat, de rögtön egy győzelem kell, méghozzá lehetőség szerint nagyobb különbséggel, mert a gólarányuk nem épp olyan, amivel tovább lehet jutni, ha arra kell támaszkodni. Hogy ez mennyire lehetséges forgatókönyv a címvédő ellen a nagy kérdés, bár valószínűleg az ellenfél nem fog megszakadni ezen a találkozón.
    Nagyon meggyőző eddig Didier Deschamps csapata, ami már biztos továbbjutást és szinte biztos csoportelsőséget is jelent nekik. A feladat első része kész, most lehet kicsit játéklehetőséget adni azoknak is, akik eddig csak a padot koptatták, mert z is ez kiváló kezdő tud lenni. Nekik már a folytatáson kell gondolkodni, illetve arra figyelni, hogy egy pontot most is behúzzanak.

Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a DACHBET oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 40.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban! Katt ide!

Napi Duplázó november 30. ✔ Szorzó 2,16 ✔ Potenciális nyereség 21*6OO Ft

VIP TIPPEK

Szeretnél exkluziv tippeket minden nap emailen? Mi ingyen adjuk. Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10.000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta. Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 90-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.

SPORTFOGADÁS TIPPEK
A leglátogatottabb cikk természetesen a napi dupla, a nap szelvénye és a nap mérkőzése.
A sportfogadás szerencsejáték, tehát semmi sem biztos, azonban a napi dupla havi jövedelemet hoz olvasóinknak, amely 2-3 olyan mérkőzésből tevődik össze,amelynek óriási esélye van. A sikeres sportfogadok nagyrésze exkluzívan csak a napi duplát játsza, bizonyos stratégiákat alkalmazva, és egy jól kiszámolt tőke alapján. Akik kisebb tőkével és nagyobb nyereséget vadásznak a megfelelő cikk a napi szelvény ahol szakértőink nagyobb és bátrabb szorzókat ajánlanak. A napi szelvényben lehet foci, de más sportesemények is.A nap mérkőzése részletesen van elemezve szakértőink által, akik a legjobb és legeselyesebb tippet adják az illető mérkőzésre. Elemezzük az illető csapatok formáját, a kezdőcsapatot és bármit ami fontos lehet a végeredmény eldöntéseben.

EXKLUZÍV: Legjobb sportfogadás bónuszok!