METZ-PSG, LIGA 1, 20 óra 45 perc

METZ-PSG, LIGA 1, 20 óra 45 perc

Ma este 20 óra 45 perctől a “Stade Saint-Symphorien” stadionon a Metz a Psg-t fogadja.

Metz, habár a hazai pálya előnyével rendelkezik ezen a mérkőzésen a fogadóirodák sok esélyt nem adnak nekük, hogy pontot szerezzenek a mai mérkőzésen, és ez valahol normális is, hisz a két csapat között óriási a különbség. A ma esti házigazdák nagyon gyengén kezdték a bajnokságot, négy forduló alatt nem sikerült pontot szerezniük, sorra kikaptak a Guincamptól, Bordeaux-tól, Monaco-tól valamint a Caen-tól, egyetlen egy gólt sikerült négy forduló alatt szerezniük és hét gólt kaptak.

Amit még meg kell jegyeznünk a Metz-ről, hogy az utolsó hét mérkőzésükből hazai pályán egyetlen egyet nyertek meg a tavalyi bajnokságban a Nancy ellen.

Psg, tökéletesen kezdte az idei francia bajnokságot, a nagy esélyesek ,hogy idén megnyerjék a Liga 1-et, de azért nem lessz egyszerü a Monaco ellen.

Négy forduló után a tabella első helyén állnak a párizsiak maximális pont számmal, ahogy a Monaco is, de a gól aránynak köszönhetően a PSG az első, 14-szer találtak hálóba és csak 2 gólt kaptak.

Valószinü felállás

Metz- Kawashima – Balliu – Bisevac – Diagne – Assou-Ekotto – Cau – Poblete – Jallow – Cohade – Nguette – Roux

PSG-Areola – Meunier – Marquinhos – Kimpembe – Kurzawa – Rabiot – Motta – Pastore – Mbappe – Cavani – Neymar

Szakértőink tippje erre a mérkőzésre, hogy a PSG mindkét félidőbe rúg gólt, amelyre a Winmasters 1,45-ös szorzót ad.

Regisztrálj te is bannerünkről a Winmastershez és 15.000 Forintos bónuszban részesülsz.

PROMÓCIÓ!!!Regisztrálj oldalunkon levő bannerek bármelyikéről bármelyik fogadóirodához és az exkluziv befizetési bónuszok mellett INGYEN megkapod a legsikeresebb stratégiánkat,amely már többezer fogadót sikeressé tett, részletekért kattints IDE

OLVASD EL ITT MELYIK FOGADÓIRODÁK ADJÁK A LEGNAGYOBB BÓNUSZOKAT