Ingyen Tippek Osaka- Azarenka. Azarenka hét év után ismét Grand Slam-döntőben

Ellenfele a US Open fináléjában az Naomi Osaka lesz, aki két hete sérülés miatt visszalépett vele szemben a Western & Southern-torna döntőjében.

A fehérorosz Viktorija Azarenka, aki 2012-ben világelső volt, az elmúlt hetekben visszanyerte csúcsformáját, 2016 óta először nyert tornát a Cincinnatiból New Yorkba helyezett Western & Southern Openen. Igaz, döntőbeli ellenfele sérülés miatt visszalépett, így játék nélkül szerzett címet Azarenka.

Az akkor le nem játszott döntő párosítása megismétlődik a US Openen is, hiszen Azarenka mellett ezúttal is a japán Naomi Osaka jutott még döntőbe, amelyet magyar idő szerint szombaton este 22:00-kor kezdenek New Yorkban.

Osaka természetesen “visszavágna”, azaz trófeát nyerne a Flushing Meadows-i pályán. Az pedig bizonyos, hogy ez a két teniszező a legjobb formában lévő játékos a női mezőnyben, hiszen két héten belül másodszor bizonyítják ezt döntőbe jutással.

A negyedik helyen kiemelt Osaka az első három körben kétszer is döntő, harmadik játszmában jutott csak tovább, és az elődöntőben is csak szoros csatában győzte le a hazai színekben versenyző Jennifer Bradyt 7:6, 3:6, 6:3 arányban.

Ellenfele, Azarenka szintén három szettben bizonyult jobbnak az elődöntőben  a harmadik helyen kiemelt, 24. Grand Slam-címére hajtó Serena Williamsnél, bár ő az első játszmában nagyon alulmaradt, végül egészen magabiztosan kikapaszkodott a gödörből és nyert 1:6, 6:3, 6:3-ra.

“Nagyon örülök, hogy ekkora bajnokot sikerült legyőzni az elődöntőben. A döntőbe vezető úton a legjobbakat kell legyőznöd és a mai nap tényleg erről szólt számomra” – nyilatkozta a fehérorosz a döntőbe jutás után. De azt is hozzátette, hogy “egy nagy gödörbe vezettem magam az elején, pontosabban Serena taszított bele játékával, de szerencsére lépésről lépésre sikerült kikászálódnom ebből a gödörből.”

Azarenka több Top 20-as kiemeltet is legyőzött a döntőbe vezető úton, a negyeddöntőben a 16. kiemelt belga Elise Mertenst, a nyolcaddöntőben a 20. kiemelt cseh Karolina Mucsovát, a 2. körben pedig honfitársát, az 5. kiemelt Arina Szabalenkát verte.

A fehérorosz egyértelműen visszatért csúcsformájához, és ezzel hét év után jutott ismét Grand Slam-fináléba, ahol győzelmére 2.50 az odds, Osaka sikerére 1.57 a szorzó.

Tipp: Osaka 1,57

Sportfogadás tippek – Napi dupla, napi szelvény, a nap mérkőzése és sok egyébb
A leglátogatottabb cikk természetesen a napi dupla, a nap szelvénye és a nap mérkőzése.
A sportfogadás szerencsejáték, tehát semmi sem biztos, azonban a napi dupla havi jövedelemet hoz olvasóinknak, amely 2-3 olyan mérkőzésből tevődik össze,amelynek óriási esélye van. A sikeres sportfogadok nagyrésze exkluzívan csak a napi duplát játsza, bizonyos stratégiákat alkalmazva, és egy jól kiszámolt tőke alapján. Akik kisebb tőkével és nagyobb nyereséget vadásznak a megfelelő cikk a napi szelvény ahol szakértőink nagyobb és bátrabb szorzókat ajánlanak. A napi szelvényben lehet foci, de más sportesemények is.A nap mérkőzése részletesen van elemezve szakértőink által, akik a legjobb és legeselyesebb tippet adják az illető mérkőzésre. Elemezzük az illető csapatok formáját, a kezdőcsapatot és bármit ami fontos lehet a végeredmény eldöntéseben.

Szeretnél exkluziv tippeket minden nap emailen?

Mi ingyen adjuk! Egyetlen dolog amit csinálnod kell,hogy regisztrálj
az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik
a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 6 000 HUF).
Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email
cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta.
Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád,
katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket.
70-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.