Foci tippek/tippmix: MANCHESTER City -TOTTENHAM Hotspur , szombat 13 óra 3O perc

Manchester City vs Tottenham ponturi pariuri

Mindeki számára óriási meglepetés volt a Tottenham továbbjutása, de ma a tökéletes alkalom, hogy a City bosszút álljon.

A Manchester City két pontra van a tabellán a Liverpooltól, azonban egy mérkőzéssel kevesebb. A Bajnokol Ligájában való kiesés miatt nem maradt most már más hátra csak a bajnokság, valamint az angol kupa, tehát a mai mérkőzésen két okuk is van a győzelemre. Hazai pályán a Citynek fantasztikus eredményei vannak idén, 16 győzelem és egyetlen vereség.

Valószinü felállás Manchester City: Ederson – Walker, Laporte,Stones – Delph – Bruyne, Fernandinho, David Silva – Sterling, Jesus, Sane

A Tottenham mindenki számára óriási meglepetés, hogy európa első négy csapatában van a Bajnokok Ligájában. A Premier Ligában sem állnak azonban rosszul, a dobogó harmadik helyén 16 pont távolságra azonban mai ellenfelüktől, igy a cél a harmadik hely megtartása. Nyomukban azonban más három csapat hiszen a harmadik és a hatodik hely között mindössze csak három pont különbség van.Idegenben az utolsó hat mérkőzésüket elvesztették.

Valószinü felállás Tottenham: Ederson – Walker, Laporte,Stones – Delph – Bruyne, Fernandinho, David Silva – Sterling, Jesus, Sane

Tipp: tippünk erre a mérkőzésre, hogy a City ázisai hendikeppel győzi le a Tottenhamot, tehát legkevesebb 1,5 gól különbség, erre 1,70 as szorzót kinál fel a Campobet.

Kedves sportfogadók felhivjuk figyelmeteket, hogy a Campobet fogadó iroda minden új ügyfelet akár ötven ezer forintos bónusszal vár, és nem csak az első befizetésnél ad ilyen bónuszokat, hanem egyetlen iroda, amely minden befizetésnél megjutalmazza a fogadókat.

Regisztrálj az alábbi banneről a Campo Bet fogadó irodához, ahol magyar felület és ügyfélszolgálat vár titeket, távolról leggazdagabb bónusz ajánlattal.

EXKLUZÍV: Legjobb sportfogadás bónuszok!