Foci Tippek: LIVERPOOL – AS ROMA, Bajnokok LigÁja este 20:45 órától az “Anfield”

ROMA REVANSOT AKAR 34 ÉVVEL A TRÓFEA ELVESZÍTÉSE UTÁN A LIVERPOOL ELŐTT

Kedd este 20:45 órától az “Anfield” –en ünnep kezdődik, Liverpool fogadja az AS Roma-t a BL elődöntők odavágóján. 

Liverpool újra a nagy foci színpadán, újból esélye van BL döntőt játszani, 11 év kimaradás után. Utoljára 2007-ben játszodtak döntőt, akkor szintén egy olasz csapat ejtette ki őket, az AC Milan. Jurgen Klopp gárdája nagy tapasztalattal rendelkezik az európai kupák színpadán, a 125 év alatt, Liverpool 5 alkalommal nyert BL döntőt, utolsjára 2005-ben. Az elődöntőbe kerülés azért is fontos, mert Liverpool a BL kalandját még a playoff-okban kezdte, ahol összesítettben 6-3-ra győzte le a Hoffenheim-ot. A kiváló teljesítményük a csoportmérkőzések során is folytatódott, első helyen végezték az E csoportot, ők voltak az egyetlen csapat aki nem veszített meccset. Ugyanígy történt a csoportmérkőzések után is, Liverpool 5-0-ra verte összesítettben az FC Porto csapatát, majd 5-1-re a Premier Leaugue friss bajnokát, a Manchester City-t. A keddi meccsen ellentétben, Liverpool mindig a legfontosabb játékosait küldte pályára, és a hétvégén 2-2-re leikszelt a West Brom-al, miután Salah és Ings betaláltak az ellenfél kapujába.

Liverpool: Karius – Arnold; Lovren; Dijk; Robertson – Chamberlain; Henderson; Milner – Salah; Firmino; Mane

AS Roma revansot szeretne az 1984-es vereség miatt, akkor a 11-esek során veszített a Liverpool ellen, az volt az egyetlen döntő amit játszodtak a rómaiak. DI Francesco gárdája kalandját a csoportmérkőzések során kezdte, ahol a C csoport része volt, s Chelsea, Atletico és a Qarabag csapatak társaságában és első helyen végeztek. AS Roma nagyon függ a saját pályájától, a Shakhtar Donetsk kiejtését is a saját szurkolóinak köszönheti. A negyeddöntők során Di Francesco csapata egy kicsit felnőtt, Roma szenzációs küzdelem után sikerült a Camp Nou-ban elszenvedett 1-4 után újjászületniük, és az Olimpico-n 3-0-ra nyertek, ésújra kijutottak egy európa kupa elődöntőbe. Moráljuk is nagyon jó, a múlt hét végén sikerült 3-0-ra legyőzniük a Spal csapatát idegenben, ahol egy pár kulcsfontosságú játékost pihentettek, köztük a gólszerző Edin Dzekot is.

AS Roma: Alisson – Fazio; Manolas; Jesus – Florenzi; Strootman; Rossi; Nainggonlaan; KOlarov – Dzeko; Schick

Roma-nak elég sok gondja volt az angolokkal való találkozók során, az utolsó két ilyen alkalommal mindig alul maradtak. Mégis, a Liverpoolt dícséret illeti, hogy a playoffból sikerült eddig eljutnia, és nem is akárhogyan, hanem veretlenül. Úgy gondolom egy ilyen mérkőzésen a pálya sokat fog nyomni a latban, nem lesz ez másképp ma este sem, amikor Mo Salah viszzajövetelére is számíthatunk, aki a Roma volt játékosa.
Liverpool – AS Roma tipp: a házigazdák nyernekSzorzó 1.54 az UNIBET-en
Liverpool – AS Roma nagy szorzós tipp: Mohamed Salah szerzi az első góltSzorzó 3.65 az UNIBET-en

EXKLUZÍV: Legjobb sportfogadás bónuszok!