Foci Tippek: KIEL – WOLFSBURG, hétfőn este 20:30 órától a “Holstein-Stadion”

Kiel – Wolfsburg: A “Farkasok” a két gólos arányukban bíznak


Hétfőn este 20:30 órától a “Holstein-Stadion” ad otthont a Kiel és Wolfsburg közti mérkőzésnek, a playoff/playout visszavágójának. A párbaj 1-3-ról indul a „farkasok” számára. 

     

A Kiel játékosainak tapasztalathiánya már az odavágón meglátszott, amikor 1-3-ra kikaptak egy olyan mérkőzés keretén belül, ahol már az első negyed órában gólt kaptak. Ugyanakkor a csapat hajlamos sorsdöntő meccseket elveszíteni, ugyanígy történt a második helyért való derbin is, amikor a Nurnberg látogatását fogadták, és 1-3-ra kikaptak, emiatt játszanak ma este. Másrészt, ha a dolgok pozítiv oldalát nézzük, akkor meg kell említenünk Kingsley Schindler gólját, ami által kiegyenlítettek és még játékban vannak az első osztályba kerülésért, ahova feljuthatnak ha 2-0-ra nyernek.

Kiel: Kronholm – Herrmann; Schmidt; Czichos; Bergh – Kinsombi – Schindler; Muhling; Drexler; Lewerenz – Ducksch

Wolfsburg-nak előnyére van, hogy olyan csapat ellen játszik akinek nincs nagy tapasztalata, és ez már az odavágón is meglátszott. A “Farkasok” folytatták a saját pályán jegyzett jó játékaik szériáját, ahol az utolsó két találkozón összesen 7 gólt szereztek. Origi, Brekalo és Malli góljai arra engednek következtetni, hogy egy védekezés szempontjából jól kigondolt mérkőzése elejébe nézünk. A két gólos előny ellenére minden okuk megvan az aggodalomra, ami a Bundesligaban való maradást illeti, mivel az előző két ilyen mérkőzésen, amit idegenben játszodtak, a Wolfsburg 0-3-ra kikapott a Gladbach-tól és 1-4-re a Leipzig-tól, és amennyiben most is ilyen eredményt jegyez, akkor a Zweite-ban folytatja.

Wolfsburg: Casteels – Verhaegh; Knoche; Brooks; William – Malli; Guilavogui; Arnold – Steffen; Origi – Brekalo

FOGADJ MOST            OLVASD EL A KIÉRTÉKELÉST
CASINIA BET                              CASINIA BET

Kétségkívül egy olyan mérkőzés elejébe nézünk, melyet a kIel-nek jól ki kell gondolnia, mivel minden gól amit a vendégcsapat szerez, arra kényszeríti őket, hogy másik 4 alkalommal ők szerezzenek gólt, ahhoz hogy feljussanak az első osztályba. Elméletileg marad esélyük, de gyakorlatilag szinte lehetetlen, ezért arra tippelek, hogy legfennebb 2 gól születik ma este.

Kiel – Wolfsburg tippek

 kevesebb mint 2,5 gólSzorzó 2.05 

 DöntetlenSzorzó 3.45 

 

Tags: casinia bet, tippmix tuti, tippek tippmix, tuti tippek,Tippmix, szerencsejáték tippmix, szerencsejáték tippmix, online szerencsejáték, strategiak, Sportfogadás, sportfoado bonuszok, online szerencsejáték,Online sportfogadás, online sportfogadasi bonuszok, legnagyobb sportfogadasi bonuszok legnagyobb, sportfogadasi bonuszok, legjobb sportfogadasi bonusz legjobb sportfogadasi bonusz, Bónusz, bónuszok, bónuszt kapini, fibonacci sorozat, foci, foci tippek, fogadás, fogadási, fogadóirodák, legjobbjának legjobbján, Kiel, Wolfsburg