Foci Tippek: INTER MILAN – TOTTENHAM, Bajnokok Ligája – 2018.09.18

Tippek – Inter Milan – Tottenham – Bajnokok Ligája – 2018.09.18

Inter Milan vs Tottenham a Bajnokok Ligája B csoportjának egyik mérkőzése, melynek a Giuseppe Meazza ad otthont 2018 szeptember 18.-án.

 Inter Milan

7 évnyi szünet után újra a BL csoportjaiban találja magát
Annak ellenére, hogy a szurkolók egy jobb idényre számítottak, nagyon gyengén indították a Serie A-t, ahol az első 4 forduló után csak 4 pontot szereztek
A nagy csalódást főleg a hétvégén, a Parma ellen hazai pályán elszenvedett mérkőzés jelentette, aki egy újonc a Serie A-ban
A gyenge formájuk egyik oka talán az is, hogy Icardi még nem szabadult fel, és nem szerzett egy gólt sem
Eddig viszonylag szerény csapatok ellen játszodtak, érdekes lesz látni, hogy boldogulnak erősebb csapatok ellen
Vrsaljko, Gagliardini, Dalbert és Joao Mario kihagyják ezt a párbajt, Luciano Spaletti komolyan fontolgatja egy 3 hátvédből álló védősor alkalmazását
Lehetséges keret: Handanovic – De Vrij, Miranda, Skriniar – Asamoah, Vecino, Brozovic, Politano – Perisic, Nainggolan – Icardi

 Tottenham

Az előző BL idényben a nyolcaddöntőkig jutott, ahonnan a Juventus ejtette ki.
Annak ellenére, hogy az új Premier League idényt három győzelemmel indította, a következő két körben kikapott a Watford-tól és a Liverpool-tól.
Támadó játékot játszik, mind az öt eddigi találkozón több mint 2.5 gól született
Az utolsó négy BL kiszállása során veretlen, annak ellenére, hogy olyan ellenfelekkel volt dolga, mint a Real Madrid, Dortmund vagy Juventus
Lloris, Alli és Sissoko orvosi problémák miatt kihagyják ezt a találkozót
Lehetséges keret: Vorm – Alderweireld, Sanchez, Vertonghen – Trippier, Dembele, Dier, Eriksen, Davies – Son, Kane

Szorzók Inter Milan – Tottenham

Tippek Inter Milan – Tottenham

Lehetséges, hogy ez a tipp meglepő lesz, de szerintem az Inter enyhén favorit, főleg, hogy otthon játszik
Az olasz csapat lelkesedése óriási, tekintve, hogy hosszú szünet után újra a BL-ben szerepelhetnek, és mindenki motivált, hogy pozitív eredményt jegyezzenek a saját szurkolóik előtt
Tottenham az utolsó két bajnoki meccsén eleg gyengének mutatkozott, és annak ellenére, hogy erős kerettel rendelkezik, gondjai akadhatnak idegenben
Olyan játékosok mint Icardi, Nainggolan vagy Perisic bármikor produkálhatnak egy nagy meccset és el is dönthetik a találkozó sorsát, és tekintve a meccs fontosságát, szerintem ezen is lesznek
Következésképpen egy nagy meccsre számítok az Inter részéről, így az én tippem 1X

Tipp Inter Milan – Tottenham
   Tipp: 1X @ Szorzó 1.50 a WINMASTERS    -en