Foci Tippek: BENFICA – FENERBACHE. A BL legjobban várt párbaja ma este.

Benfica – Fenerbache. A BL legjobban várt párbaja ma este.

Az UEFA Champions League selejtezők 3. köre ma este indul egy sorozat nagyon érdekes mérkőzéssel, Európa top csapatai fognak felsorakozni. Az egyik ilyen találkozó a Benfica-Fenerbache párbaj, mely 21:00 órától kezdődik az Estadio Da Luz-on. Ez talán az este legjobban várt párbaja, amely minden bizonnyal látványosan fogja zárni az estét.

Kielemeztük ezt a találkozót és találtunk egy nagyon jó tippet a UNIBET     fogadóiroda oldalán, amelyben nagyon megbízunk. Az alátámasztott tippemet, valamint a statisztikai adatokat is a két csapatról elolvashatjátok az alábbi cikkben.

 Benfica, a mai találkozó házigazdája a selejtező első fordulóját Liszabonban fogja játszani és készen áll újból a BL csoportokba kerülni, amennyiben a szerencse is mellette szól. A Rui Vitoria által felkészített csapat saját pályán kezdi az európai idényt és a török Fener csapatát fogadja vendégül, akik kemény diónak ígérkeznek. A portugálok kihasználhatják, hogy részt vettek az International Champions Cup-on, ahol pár fontos meccset játszodtak, melyek mindenképp előnyükre szolgálhatnak ma este. Lyon, Juventus és Dortmund voltak azok a csapatok akikkel párbajoztak, de csak a Dortmound-ot győzték le a 11 méteresek után. A csapat magja megmaradt a réginek, Rui Vitoria gárdája pedig sokmindent kell még helyretegyen a tavalyi idényhez képest, mikor elég nagy csalódást okoztak a BL csoportokban, de addig is hosszú az út, amit figyelmesen kell megjárjanak.

 Fenerbache, a mai találkozó vendégcsapata, outsider-ként érkezik az Estadio Da Luz-ra, kerete gyengébb mint az ellenfélé, de ez nem zavarja a törököket, akik készen állnak fej fej mellett harcolni a portugál csapattal. A tavaly a törököknek nem sikerült európai kupás csoportba kerülniük, és ez az idén is könnyen megismétlődhet, amennyiben Kocaman gárdája enm lépi túl saját határait. Annak ellenére, hogy nem játszodtak nagy csapatokkal barátságos mérkőzéseket, elég jól mozogtak a felkészülési időszakban, ahol keményen dolgoztak, hogy maximális formájukat nyújtsák az első európai mérkőzésükön. A támadásuk kiválóan műkődött, minden meccsen szinte 2 gólt szereztek, a védekezés ellenben elég gyenge volt, szinte minden mérkőzésen kaptak egy-egy gólt, de egy komolyabb odafigyeléssel ez elkerülhető, a meccs fontossága már startból jó ok erre.

FOGADJ MOST        OLVASD EL AZ ELEMZÉST
 Unibet         Unibet

A portugálok és a törökök is készen állnak egy pozitív eredményt jegyezni, elválik melyik csapat fogja jobban kezelni a játékot. Úgy gondolom, a Benfica-nak egy kicsit több esélye van erre, mivel kerete nagyobb tapasztalattal rendelkezik, illetve értékesebb is. Nem hinném, hogy a portugálok elszalasztanák a győzelmet, és szerintem legalább 2 gólt fognak szerezni Kocaman gárdájának kapujába.

Tippek Benfica – Fenerbache

 1. (Benfica) – Szorzó 1.47 az Unibet -en

 A házigazdák minimum 2 gólt szereznek. – Szorzó 1.80 az Unibet -en