Foci Tippek: FC. BARCELONA – REAL MADRID – 2018.10.28

Foci tippek – Barcelona – Real Madrid – 2018.10.28

Az egyik legjobban várt rangadóra Európában ma délután kerül sor, hiszen az idei szezon első El Clasico-ját ma játszák 17:15 órai kezdettel a barcelonai Camp Nou stadionban

Related image   Image result for Barcelona – Real Madrid

 Tippek Barcelona
Az FC Barcelona próbálja visszanyerni előző években tapasztalt játékkedvét amikor sikeresen dominálták ellenfeleiket, de ez nem mindig sikerül. Ebben az idényben Ernesto Valverde érkezése talán mégjobban destabilizálta az öltözői hangulatot és az úk taktikán vagy legalábbis játékmeneten amelyet a spanyol edő meg akar foganatosítani érzik a folytonos változás, amelynek sajnos nincs meg a várt eredménye.
A katalánok megváltozott szorzóval rendelkeznek, hogy megnyerik a rangadót örök riválisukkal szemben, de másik végeredményt is választhatunk.

Mindezek ellenére Suarez és társai a La Liga első helyét foglalják el a maguk 18 pontjával, mindössze egy pontra a második helyezettől, ami a bajnokság szorosságára utal, ugyanakkor jól látszik a katalán klub gyengülése is, hiszen az idén 9 bajnoki mérkőzésen háromszor ikszelt és egyszer kikapott. A gólaránya 23 a 11-hez, nagyon sok gólt kapott az előző évekhez mérten, mégis Valverde jatékosainál jó a hangulat, hiszen előző két mérkőzésüket megnyerték. Idegenben a Sevillát győzték le 4 – 2 arányban, míg a hét közepén hazai közönség előtt az Intert a Bajnokok Ligájában.

Barcelona, legvalószínübb felállás: Ter Stegen; Roberto, Pique, Lenglet, Alba; Rakitic, Busquets, Arthur; Rafinha, Coutinho, Suarez.

Megemelt szorzó az El Clasico-ra az Unibetnél

Barcelona győzelem
A növelt szorzójú gyözelem készpénz, nem kell visszaforgatni.
Növelt szorzó 25

Egyenlő
A növelt szorzójú gyözelem készpénz, nem kell visszaforgatni.
Növelt szorzó 25

Real Madrid győzelem
A növelt szorzójú gyözelem készpénz, nem kell visszaforgatni.
Növelt szorzó 25

 Tippek Real Madrid
Az ellenséges terepnek számító Camp Nou-ba látogatnak, ahol remélhetőleg nem esnek az érzelmeik áldozatául. Nagyon fontos a győzelem, hiszen jelen helyzetükön csak azzal javíthatnak. A Julien Lopetegui által vezetett formáció történelme legsötétebb szezonját éli át. Felfoghatatlan, hogy miután 3 Bajnokok Ligája győzelmet szereztek zsinorban és egész Európát dominálni tudták, hogyan jutottak egy ilyen keserves állapotba. Az online fogadóirodáknál találhatunk egy érdekes ajánlatot a Real Madrira nézve, hiszen a Real győzelmének a növelt szorzója 19-es.
Jelenleg a Los Blancos mindüssze 7. a bajnokságban 14 ponttal. Annak ellenére, hogy a különbség csupán 4 pont az elsőhöz képest, a madridi gárda jelen helyzetben esélytelennek tőnik esti ellenfelével szemben. Zidane és Ronaldo távozása nem szabadna ennyire meglátszódjon, de úgy tűbik, hogy mégis rengeteget számít mindenben ami taktika vagy éppen szellemiség. A bajnokságban sorozatban 4 negatív eredménnyel rendelkeznek, amelyből 3 vereség, legutóbbit múlt héten szenvedték el hazai pályán a Levante ellenében (1 – 2). a fehérek visszatérni látszanak, hiszen kedden legyőzték a Plzen-t 2 – 1-re, de ez alkalommal sem úszták meg a kritikát, hisz mindenki arra számított, hogy könnyedén végeznek jóval gyengébb ellenfelükkel.
Real Madrid, legvalószínűbb felállás: Navas; Nacho, Varane, Ramos, Marcelo; Modric, Casemiro, Kroos; Bale, Isco, Benzema.

Fogadj most!

Szorzók Barcelon – Real Madrid

Lentebb olvashatjátok az Unibet elemzését:

11 év után ez lesz az első El Clasico amelyen sem Ronaldo, sem Messi nem kap főszerepet. Pont ez a két játékos jelentette a mérkőzés krémjét, de a nyomás és a két csapat közti rivalizálás így is garantálja az esti műsort. Mivel gólokra gondolunk, muszáj megemlítenem ezt a kiváló lehetőséget, amelyet a 30-as növelt szorzó ajánl legalább egy rúgott gól esetén.
A Real gyenge formája miatt a Barcelona tűnik esélyesnek, mégis a végeredmény megjósolhatatlan. A katalánok 2015 óta nem nyertek hazai pályán a madridi gárdával szemben, de ma este sikerülhet, ha a Real eddigi formáját mutatja. Mégis azt hiszem, hogy a játék mindkét kapu előtt fog történni és mindkét csapat gólt fog rúgni, a bátrak pedig fogadhatnak egálra a végén.

Tipp Barcelon – Real Madrid
  Mindkét csapat betalálszorzó 1.46  az UNIBET
  Pontos eredmény 2 – 2szorzó 11.00  az UNIBET

 

Powered by Live Score & Live Score App