Foci Tippek: AS ROMA – CSKA MOSZKVA, Bajonkók Ligája – 2018.10.23

Tippek – AS Roma – CSKA Moszkva – Bajonkók Ligája – 2018.10.23

Kedden, 21:00 órai kezdettel játszodik az AS Roma és CSKA Moszkva közötti mérkőzés. Ez a meccs mindkét csapat számára nagyon fontos a BL nyolcaddöntőbe való kijutás szempotnjából, így egy szemnek vonzó mérkőzésre várhatunk.

  

 AS Roma
Fogadóirodák szerint a nagyobb eséllyel rendelkező csapat, hiszen a csapat értéke, a tapasztalata és a szurkolók is melletük állnak, ami skoszor döntő szereppel bír. Az olasz csapatnak nagy reményei vannak az idéni Bajnokok Ligájában, harcolnak a csoportkörből való kijutásért, ezért a mai meccsen hibanélkül kell teljesítsenek.
Eusebio Di Francesco csapata három pontot gyűjtütt össze az eddigi két mérkőzésen, előbb Real Madrid csapata ellen veszítettek idegenben, ezt követően győztek Viktoria Plzen ellen. Ezekben a meccsekben öt gólt lőttek, hármat pedig kaptak.
Pastore és Perotti hiányozni fog AS Roma ma esti felállásából, mindkét játékos megvan sérülve.
Lehetséges kezdő: Olsen – Florenzi, Fazio, Manolas, Kolarov – Nzonzi, De Rossi – Ünder, Pellegrini, El Shaarawy – Dzeko

 CSKA Moszkva
A ma esti vendégek, CSZKA Moszkva, kevesebb eséllyel indul, ami nem meglepő, hiszen idegenbe játszanak egy jobb csapat ellen.
Az oroszok eddig nagyon jól teljesítettek, mert a csoportkörnek az első helyezetét foglalják el két mérkőzés után.
CSZKA Moszkva döntetlennel kezdte Csehország bajnokának pályáján, Viktoria Plzen ellen, majd ezt követően nyert a tavalyi bajnok, Real Madrid, ellen. Ezeken a meccseken három gólt lőttek, kettöt pedig kaptak.
Viktor Goncharenkonak nem állnak rendelkezésére az összes játékosai, hiszen a csapatkapítány, Akinfeef, piros lap miatt nem játszhat. Bistrovic, Hernández, Kuchaev Makarov, Schennikov és Vasin sérülés miatt nem tudnak a pályára lépni.
Lehetséges kezdő: Pomazon – Fernandes, Becão, Chernov, Magnússon, Nababkin – Akhmetov – Vlasic, Dzagoev, Oblzakov – Chalov

Szorzók AS Roma – CSZKA Moszkva

Tippek AS Roma – CSKA Moszkva
A fogadóirodák szerint kétség kivül AS Roma az esélyesebb csapat, de CSZKA Moszkva is kiszámithatatlan, így nem lesz meglepő ha a vendég csapat gólt lőnne.
Nem meggyőződésem, hogy a hazai csapat győzni fog, így inkább a gólók számára fogadnék, legalább három gól elég ahhoz, hogy nyereségünk legyen.
Ennek a tippnek sok esélye van, hiszen a szorzó is vonzó, és egy kettes szorzós szelvényen megtalálja helyét.
  Tipp AS Roma – CSKA Moszkva: több mint 2.5 gólSzorzó  1.60 a CampoBET nél.