Foci Tippek: AC MILAN – CHIEVO VERONA, Olaszország Serie A – 2018.10.07

Tippek – AC Milan – Chievo – Olaszország Serie A – 2018.10.07

Az utolsó két hivatalos mérkőzésén az AC Milan úgy tűnik kezdte összeszedni magát, most minden esélye megvan egy újabb sikert jegyezni a Chievo ellen. A két csapat a Serie A 8. fordulójának keretén belül fognak összecsapni vasárnap 15:00 órától.

    

 AC Milan
Nemrég 3-1-re legyőzte az Olympiakos csapatát az Európa Liga keretén belül
Az utolsó bajnoki meccsén is kiválóan teljesített, 4-1-re legyőzte a Sassuolo-t
Jelenleg csak a 12. helyen áll, igaz egy meccsel kevesebbet játszott
Az idei szezon 8 hivatalos meccse során 7 alkalommal mindkét csapat gólt szerzett
Strinic, Conti és Caldara továbbra is hiányoznak a sérülések mitt
Lehetséges kezdő: Donnaruma – Laxalt, Romagnoli, Musacchio, Abate – Bonaventura, Biglia, Kessie – Calhanoglu, Higuain, Suso

 Chievo
A jelenlegi idényben továbbra is győzelem nélkül van, illetve -1 ponttal rendelkezik, természetesen az utolsó helyen áll
Az utolsó három mérkőzést mind elveszítette, ez idő alatt egyetlen gólt sem szerzett
Az idei kiszállásai során összzesen 10 gólt kapott, a mostani találkozó sem ígér semmi jót neki
Minden bizonnyal megelágedne egy döntetlennel is, én arra számítok, hogy nagy részben a Milan fogja uralni a találkozót
Giaccherini, Tomovic, Djordjevic és Cacciatore a hiányzók a keretben
Lehetséges kezdő: Sorrentini – Barba, Bani, Rossettini, Depaoli – Hetemaj, Radovanovic, Rigoni – Leris, Birsa – Stepinski


Szorzók AC Milan – Chievo

Tippek AC Milan – Chievo
Milan-nak kiváló esélyei vannak egy újabb győzelmet jegyezni, mivel most az utolsó helyezett ellen játszik
Az “Ördögök” más arcukat mutatták meg az Olympiakos és Sassuolo elleni meccseken, arra számítok, hogy folytatni fogják ezt a jó formát
A Chievo egyetlen győzelmet sem aratott a jelenlegi szezonban, nagyon gyenge úgy a védekezésben, mint a támadásban
A Milan nagy valószínűséggel minden téren uralni fogja a játékot, és szerintem győzni fog, sőt, egy nagyobb szorzó érdekében szerintem kevesebb mint 4,5 gól fog születni
Tipp AC Milan – Chievo
  Tipp: 1 és kevesebb mint 4.5 gólSzorzó  1.62 a UNIBET   -en

 

Powered by Live Score & Live Score App