Foci Tipp: MANCHESTER CITY – HUDDERSFIELD, Premier League vasárnap, 2018 május 6.-án 14:30 órától az “Etihad Stadium” ad

GÓLT SZEREZ GABRIEL JESUS ZSINÓRBAN NEGYEDIK ALKALOMMAL?


Vasárnap, 2018 május 6.-án 14:30 órától az “Etihad Stadium” ad otthont a Manchester City és Huddersfield közti mérkőzésnek a Premier League utolsó előtti fordulójának keretén belül.


Manchester City este újból favorit a találkozón, ahogyan minden alkalommal az, amikor sajét pályán játszik, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. A több fordulóval ezelőtt megkoronázott bajnok, Guardiola gárdája a BL-ből való kiesés után sem hagyta alább, azóta mind a három mérkőzést megnyerték, és minden alkalommal legalább három gólt szereztek. Így történt az előző fordulóban is, amikor a “polgárok” 4-1-re győztek a West Ham ellen, ahol Gabriel Jesus újból villantott, és mindegyik győzelem során gólt szerzett.

Manchester City: Ederson – Walker; Kompany; Laporte; Delph – Gundogan; Fernandinho; Bruyne – Silva; Jesus; Sane
Huddersfield-nek mindenképp szüksége van a győzelemre, hogy ne a sors kezére várjon, mivel próbálja elkerülni a kiesést és a program egyáltalán nem szól mellette. Most a bajnok pályáján lép fel, majd az idényt az Arsenal ellen fogja zárni a saját szurkolói előtt. Jelenleg a 16. helyen állnak 35 ponttal, 3 pont előnyre a Southampton-hoz képest, az elsők akik a Championship-be esnek. jelenlegi formájuk sem a legjobb, az előző fordulóban 0-2-re vesztettek hazai pályán az Everton-nal szemben.

Huddersfield: Lossl – Hadergjionaj; Zanka; Schindler; Kongolo – Quaner; Billing; Hogg; Mooy; Parra – Mounie

Kétségkvül a Manchester City győzelmére tippelek, viszont a Huddersfield pontok iránti szükséglete arra enged következtetni, hogy az első félidőben nem igazán fognak nyitni, és talán egy gól lesz majd a különbség a két csapat között. Ugyanakkor ez történt az odavágón is, a félidőben a Huddersfield vezetett 1-0-ra, majd szünet után a City nyert 2-1-re.

Manchester City – Huddersfield tipp: kevesebb mint 1,5 gól az első félidőbenSzorzó 1.88 az UNIBET-en
Manchester City – Huddersfield nagy szorzós tipp: 1-0 a félidőben Szorzó 3.30 az UNIBET-en

Tags: unibet, tippmix tuti, tippek tippmix, tuti tippek,Tippmix, szerencsejáték tippmix, szerencsejáték tippmix, online szerencsejáték, strategiak, Sportfogadás, sportfoado bonuszok, online szerencsejáték,Online sportfogadás, online sportfogadasi bonuszok, legnagyobb sportfogadasi bonuszok legnagyobb, sportfogadasi bonuszok, legjobb sportfogadasi bonusz legjobb sportfogadasi bonusz, Bónusz, bónuszok, bónuszt kapini, fibonacci sorozat, foci, foci tippek, fogadás, fogadási, fogadóirodák, legjobbjának legjobbján,manchester city, huddersfield

Powered by Live Score & Live Score App