A két csapat az elmúlt 3 évben hétszer találkozott. A lejátszott mérkőzések gólaránya a Fiorentina csapatának kedvez (12:11).
Ebből a csapatok kétszer játszottak a Fiorentina stadionjában, a gólarány pedig a vendégeknek, a Napoli csapatának kedvez (2:1).
Az elmúlt fél évben a Fiorentina hatszor nyert hazai pályán, háromszor játszott döntetlent és egyszer kapott ki. Az elmúlt fél év mérlege szerint a Napoli kétszer nyert idegenben, háromszor játszott döntetlent és kétszer kapott ki. A statisztika alapján a Fiorentina sikeresebb volt a közelmúltban.
Ha az elmúlt egy évben, a Serie A mérkőzésein nyújtott hazai teljesítményt nézzük, a Fiorentina 7 győzelmet, 3 döntetlent és 2 vereséget könyvelhetett el. A vendég csapat, a Napoli pedig idegenben háromszor nyert, négyszer játszott döntetlent és ötször kapott ki. Tehát a Fiorentina jobban szerepelt.
Az elmúlt egy évben a Fiorentina olyan csapatokat győzött le hazai pályán, mint pl. a Viktoria Plzen, a Club Brugge vagy a Genk. A Napoli pedig olyan csapatokat vert idegenben, mint pl. az Atalanta, a Sassuolo vagy a Monza. A Fiorentina erősebb ellenfeleket tudott legyőzni.
Az elmúlt egy évben a Fiorentina olyan csapatoktól szenvedett vereséget hazai pályán, mint pl. az AC Milan vagy az Inter. A Napoli gárdáját pedig olyan csapatok győzték le idegenben, mint pl. az Empoli, a Torino. A Fiorentina csapatát erősebb ellenfelek voltak csak képesek legyőzni.
Mindkét csapat gólt szerez
SZORZÓ 1.58
Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a 22bet oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 35.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban! Katt ide!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10 000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta.Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 90-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
Ingyenes fogadási tippeket kínálunk naponta, e-mailben!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10.000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta. Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 80-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen! Copyright 2023 © Ingyen Tippek
Szeretnél INGYENES tippeket emailben? Garantálunk egy havi 86%-os nyerési arányt!