A két csapat az elmúlt 3 évben háromszor találkozott. A lejátszott mérkőzések gólaránya 4:4, azaz a két csapat a múltban kiegyenlített teljesítményt nyújtott egymás ellen.
Ebből a csapatok kétszer játszottak a Fehérvár stadionjában, a gólarány pedig a hazaiaknak, a Fehérvár csapatának kedvez (4:0).
Az elmúlt fél évben a Fehérvár egyszer nyert hazai pályán, háromszor játszott döntetlent. Az elmúlt fél év mérlege szerint a Diósgyőr egyszer nyert idegenben, egyszer játszott döntetlent és egyszer kapott ki. A statisztika alapján a Fehérvár sikeresebb volt a közelmúltban.
Ha az elmúlt egy évben, a NB I. mérkőzésein nyújtott hazai teljesítményt nézzük, a Fehérvár 3 győzelmet, 2 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el. A vendég csapat, a Diósgyőr pedig idegenben egyszer nyert, kétszer játszott döntetlent és négyszer kapott ki. Tehát a Fehérvár jobban szerepelt.
Az elmúlt egy évben a Fehérvár olyan csapatokat győzött le hazai pályán, mint pl. a Debreceni VSC, a MTK. A Diósgyőr pedig olyan csapatokat vert idegenben, mint pl. a Mezőkövesd vagy az Universitatea Cluj. A Fehérvár erősebb ellenfeleket tudott legyőzni.
Az elmúlt egy évben a Fehérvár olyan csapatoktól szenvedett vereséget hazai pályán, mint pl. a Ferencváros. A Diósgyőr gárdáját pedig olyan csapatok győzték le idegenben, mint pl. a Kecskeméti TE. A Fehérvár csapatát erősebb ellenfelek voltak csak képesek legyőzni.
Mindkét csapat gólt szerez
SZORZÓ 1.62
Hol teszem meg a tippet?A mai tippet a 22bet oldalán játsszuk meg, amely a Magyarországon törvényesen működő 38 iroda közül, a legjobb szorzót nyújtja erre a mérkőzésre! Exkluzív bónusz 100% akár 35.000 HUF! Ez csak akkor lehet a tied, ha oldalunkon keresztül iratkozol fel! Sehol máshol nem elérhető ez a bónusz! Csak a mi oldalunkon találod a legmagasabb bónuszokat Magyarország fogadóirodáiban! Katt ide!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10 000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta.Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 90-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
Ingyenes fogadási tippeket kínálunk naponta, e-mailben!
Egyetlen dolog amit csinálnod kell, hogy regisztrálj az alábbi irodák közül egyikhez és külddj egy képernyőfotót, amelyen látszik a felhasználó neved és a befizetett összeg (min befizetés 10.000 HUF). Küldd el a képernyőfotót az [email protected] email cimre és max 24 órán belül ingynesen fogod kapni a tippeket naponta. Figyelem: fontos, hogy egy olyan irodát válassz ahol még nincs számlád, katt bármelyik fotóra és regisztrálj onnan, másképp nem kapod meg az exkluziv tippeket. 80-%-os nyerési arányt biztositunk ingyenes exkluziv tippeinkkel.
A szerencsejáték függőséget okozhat. Játssz felelősségteljesen! Copyright 2023 © Ingyen Tippek
Szeretnél INGYENES tippeket emailben? Garantálunk egy havi 86%-os nyerési arányt!