Ausztrál Open Tippek 2023

Ausztrál Open Tippek 2023: az év első Grand Slam-tornáját, az Australian Opent január 16. és 29. között rendezik Melbourne-ben. Egyéniben és párosban is négy magyar játékossal a főtáblán rajtol az év első tenisz Grand Slam versenye, az Australian Open. Minden szempontból szerencsésebb sorolást kaptak teniszezőink, mint tavaly, és a három top 100-as női sportolónk egyaránt úgy érzi, jó felkészüléssel a hátuk mögött érkeznek majd Melbourne-be, ahol Bondár Anna például karrierje első felnőtt főtáblás Grand Slam-győzelmére hajt.

Kiemelt:

Ausztrál Open Tippek: Ausztrál Open Tippek!

Legutóbb kitiltották, most a legnagyobb favoritnak tartják Djokovicot az Australian Openen! Az ausztrál nyílt teniszbajnokság igazgatója szeretettel üdvözölte Novak Djokovicot Ausztráliában egy évvel azután, hogy a koronavírus elleni védőoltás hiánya miatt, hosszú huzavona végén kitiltották az országból a szerb világsztárt, aki így nem indulhatott el a 2022-es versenyen.

Craig Tiley nem csupán köszöntette az Australian Open kilencszeres bajnokát, hanem egyértelműen a férfi verseny favoritjának nevezte őt. “Azt hiszem, miközben beszélünk, ő éppen landol Adelaide-ben, és azt gondolom, hogy ő lesz az a játékos, akit le kell győzni a bajnoki címért” – méltatta Djokovicot Tiley.

Az Ausztrál Open 2023 férfi végső győztese

Rekordot jelentő 76,5 millió ausztrál dollárt (19,4 milliárd forintot) osztanak szét az indulók között a január 16-án rajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokságon A szervezők csütörtöki közlése szerint az összdíjazás így 3,4 százalékot emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A női és férfi egyéni győztes egyaránt 2,975 millió ausztrál dollárral (756 millió forinttal) gazdagodik, de minden egyes fordulóban több pénzt lehet majd keresni jövőre, mint amennyit idén januárban kaptak a versenyzők.

Djokovic

1.82

Sportfogadási oldalak, Sportfogadási oldalak

100% AKÁR 20.000FT +
3500FT FREEBET

Medvedev

7.00

100% AKÁR 50.000FT + 6000FT FREEBET

NADAL

15.00

100% AKÁR
15.000FT

KYRGIOS

15.00

Sportfogadási oldalak, Sportfogadási oldalak

100% AKÁR 20.000FT +
3500FT FREEBET

Az Ausztrál Open 2023 női végső győztese:

Swiatek

2.75

Sportfogadási oldalak, Sportfogadási oldalak

100% AKÁR 20.000FT +
3500FT FREEBET

Sabalenka

10.00

Sportfogadási oldalak, Sportfogadási oldalak

100% AKÁR 20.000FT +
3500FT FREEBET

Gauff

14.00

Sportfogadási oldalak, Sportfogadási oldalak

100% AKÁR 20.000FT +
3500FT FREEBET

Osaka

14.00

Sportfogadási oldalak, Sportfogadási oldalak

100% AKÁR 20.000FT +
3500FT FREEBET

Ausztrál Open 2023 Freebet & Promóciók

Sportfogadási oldalak

Tenisz gyűjtő bónusz

Nyerjen akár 70%-kal többet tenisz gyűjtői után! Tegyen egy 2 vagy több tenisz választásból álló mérkőzés előtti gyűjtő fogadást a Megnyeri a mérkőzést, az Első szett nyertese és a Fogadás szettre piacokon egyéni és páros mérkőzéseken bármely Grand Slam, ATP, WTA vagy Challenger Tour eseményen, valamint az egyéni és páros Davis-kupa és Billie Jean King Cup mérkőzéseken.

Sportfogadási oldalak, Campobet , Skrill sportfogadás, legjobb tippmix oldalak

Korai kifizetés

Ha az általad választott játékos 2 szettes előnyre tesz szert a mérkőzés során, automatikusan nyeremény üti a markodat, anélkül, hogy ki kellene várnod a végeredményt! Az ajánlat az 1X2-es piacra (Hazai vagy Vendég győzelem) CSAK a mérkőzés kezdete előtt, de nem a mérkőzés alatt megkötött egyszeri, kombinált, rendszerfogadások és Fogadásépítő belül megkötött fogadások esetén érvényes.

Sportfogadási oldalak

Tenisz visszalépés garancia

Választását nyertesként kifizetjük, ha az ellenfél sérülés miatt visszalép.Tegyen egy mérkőzés előtti fogadást a Megnyeri a mérkőzést piacon az ATP, WTA vagy Grand Slam esemény bármely egyéni mérkőzésére. Egyszeri fogadások esetén, ha az ellenfél sérülés miatt visszalép, akkor a fogadását nyertesként kifizetjük, a tétjét készpénzként visszatérítjük és a nyereségét pedig fogadási kreditekben fizetjük ki.

Felemás sorsolás, bizakodva várják az Australian Open rajtját a magyar női teniszezők

Tíz magyar teniszező vágott neki 2023 első Grand Slam versenyének, az Australian Opennek, azonban Jani Réka és Marozsán Fábián a selejtező utolsó körében, míg Piros Zsombor a kvalifikáció döntőjében kapott ki, Balázs Attila pedig végül nem is indult a versenyen. Így egyéniben maradt a három top 100-as női játékosunk, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma, míg párosban Babos Tímea, a juniorok között pedig Udvardy Luca indul majd. A férfiak mezőnyében egyedül Fucsovics Márton képviseli a magyar színeket, aki karrierje során kétszer, 2018-ban és 2020-ban is eljutott már a negyedik fordulóig. A 30 esztendős játékos az argentin Federico Coria ellen kezd majd az első fordulóban, továbbjutás esetén pedig a tizenhetedik kiemelt Lorenzo Musetti is jöhet.

A hölgyeknél tavaly még “csak” Bondár Anna és Udvardy Panna szerepelt alanyi jogon a főtáblán, most azonban már top 100-as tagságának köszönhetően Gálfi Dalma is automatikusan bekerült a legjobb 128-as mezőnybe. A korábbi junior világelső viszont eddig nehézkes felkészülési időszakon van túl. A kínai játékos tavaly az év újonca lett a WTA-nál, nem véletlenül, hiszen 2022-t még a 126. helyen kezdte, majd a világranglista 28. helyén fejezte be és összesen 39 meccset nyert. A 24 esztendős Gálfi úgy érzi, a tavalyi US Openen aratott két győzelem adott neki akkora önbizalmat, hogy elhiszi, itt a helye a legjobbak között.

Bondár Anna – aki tavaly Anasztaszia Pavljucsenkova ellen szenvedett vereséget az első körben – a román Ana Bogdannal kezd, aki tavaly az év végi román-magyar Billie Jean King-kupa párharcon Gálfi Dalmát és Udvardy Pannát is legyőzte. A legmagasabban jegyzett női teniszezőnk az előző szezonban mind a négy Grand Slamen főtáblás volt, ám az első sikere még várat magára. „Várom már a rajtot, úgy gondolom jól sikerült a felkészülés. Tavaly a sorsolásokkal sem volt szerencsém, a Roland Garroson is például Kvitovával játszottam, remélem itt rögtön az év elején már sikerül megszakítanom ezt a rossz sorozatot. Láttam Bogdant játszani Nagyváradon, ott kifejezetten jól ment neki a tenisz, remélem sikerül majd meglepnem ő az első fordulóban” – osztotta meg gondolatait Bondár, aki idén eddig három meccset játszott, melyek közül csak egyet sikerült megnyernie.

A 25 esztendős sportoló azt is kiemelte, a tavalyi év szerinte minden szempontból segített neki a WTA-mezőnyéhez való akklimatizálódásban, mivel szinte végig a legjobb játékosok ellen játszhatott. Szerinte többször is bizonyította már, hogy több-kevesebb ideig képes olyan teniszre, amivel a legjobbakat is megtudja lepni.

Udvardy Panna kezét sem fogta Fortuna az előző Australian Openen, ugyanis a kétszeres döntős és egykori világelső Viktorija Azaranka volt az ellenfele, aki két szettben legyőzte őt. A 24 éves játékos az alapozást az Egyesült Államokban végezte el, ahol többek között a belorusz sportolóval is edzett. „Háromhetes floridai felkészülésen vagyok túl. Szerintem a körülmények jól felkészítettek a melbourne-i tornára. Több jó teniszezővel, köztük Pegulával és Azarankával is tudtam edzeni. Hobartban párosban elődöntőt játszunk majd Golubiccsal, így az önbizalmam is a helyén van” – nyilatkozta Udvardy, aki a kolumbiai Camila Osorio ellen kezd majd, akivel tavaly Wimbledonban három szettes csatát vívott.

„Örülök a sorsolásnak, kemény pályán jobb ilyen ellenfél ellen kezdeni, mint egy nagy ütőerővel bíró játékossal szemben. Sokat tanultam a 2022-es összecsapásunkból, bizakodó vagyok és remélem, sikerül majd pozitív eredménnyel zárnom az első kört. Jól fejeztem be tavaly az évet a buenos airesi tornagyőzelmemmel, remélem sikerül folytatni ezt a nyertes sorozatot”.

A három női játékosunk párosban is indul majd az Australian Openen, csakúgy, mint Babos Tímea is, aki régi-új társával Kristina Mladenoviccsal vág neki az év első Grand Slam versenyének, melyet együtt már kétszer is megnyertek. Bondár Anna a belga Greet Minnenel, Udvardy Panna a spanyol Aliona Bolsovával, míg Gálfi Dalma az amerikai Bernarda Perával alkot majd egy kettőst.

Ausztrál Open Tippek: Tenisz Élő közvetítés és sportfogadás online

Az a tény, hogy kezdő vagy az online sportfogadás világában, nem jelent hátrányt, ha a megfelelő online sportfogadó irodát választod. Nem javasoljuk, hogy például a Bet365-nél nyissál számlát, ha kezdő vagy, mert bár ez az online sportfogadó kivételes, nem fogjod tudni, hogyan használhatod ki teljes mértékben az általa kínált funkciókat, mint például a fogadásépítő (bet builder), részleges kifizetés, stb. Itt van tehát 2 online sportfogadó iroda, akiket ajánlunk, ha kezdő vagy.

Sportfogadási oldalak

BET365
Legjobb online fogadóirodá!

Üdvözlő bónusz 100% akár 15.000Ft

Több mint 30 országban több millió ügyféllel a Bet365 a világ egyik legnagyobb fogadóirodája, és ha te is szenvedélyesen szereted a fogadásokat, akkor Neked is érdemes, hogy it számlád legyen.
A 2000-ben alapított bet365 a fogadóipar egyik titánjaként nőtte ki magát, és a világszerte több millió játékosával ez a fogadóiroda olyan szinten van, amiről mások csak álmodhatnak.

UNIBET
A legjobb platform az élő fogadásokhoz

Üdvözlő bónusz 100% akár 20.000Ft

A Tippmixpro mellett az Unibet az a fogadóiroda, amelyik a legtöbb fogadni vágyónak fogadja hazánkban. És világos, hogy miért. A több mint 40 sportágra kínált fenomenális nyereményszorzóktól kezdve az élő fogadási platformon keresztül, ahol számos sportágat nézhetsz élőben INGYENESEN, egészen a komolyságig és tiszteletig, amit minden játékossal szemben tanúsítanak. Szeretnénk, ha hazánkban még több fogadó nyitna számlát az Unibetnél, és feladná a TippmixPro-nál való játékot, mert az előnyök messze jobbak. Íme néhány közülük:

Online sportfogadás es ingyen tippek: Figyelem! Iratkozz fel bármelyik általunk ajánlott fogadóirodánál (figyelem, csak akkor érvényes regisztrációd, ha a mi oldalunkon található linkek valamelyikére kattintasz), INGYEN tagja leszel VIP klubunknak. Mit jelent ez? Naponta 5 tippet küldünk neked emailben, amelyeket nem találhatsz meg oldalunkon! Ezek havi sikerrátája 80%. Csak annyit kell tenned, hogy feliratkozol az általad választott irodánál a mi oldalunkon található linkek segítségével, befizetsz minimum 10.000 forintot és küldesz nekünk egy képernyőfotót az [email protected] címre, amelyen látszik befizetésed (az egyéb adatokat kitakarhatod)! Miután megkaptuk az emailt, 24 órán belül elkezdjük küldeni neked a tippeket.

Picture of A szerzőről
A szerzőről

Az én nevem András, több, mint 10 éve vagyok profi fogadó és 3 éve a VIP IngyenTippek tippadója. A futball- és kosárlabdatippjeim havi sikerrátája 78%. Miért? Nincsen varázsreceptem vagy olyan valamim, amivel egy nap alatt meggazdagodhatsz, de adok tanácsot, amelyek sokat segítettek nekem abban, hogy profitot termeljek a sportfogadásokkal és amelyeket karrierem során tanultam.

MEGOSZTOM

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Kapcsolódó Bejegyzések

Ingyenes fogadások és ajánlatok

Ingyenes fogadások és ajánlatok

Ingyenes fogadások és ajánlatok

Ingyenes fogadások és ajánlatok

Ingyenes fogadások és ajánlatok

Szeretnél INGYENES tippeket emailben? Garantálunk egy havi 86%-os nyerési arányt!