ACS Poli Timisoara-Juventus Bucuresti, Román első liga, 17 óra 30 perc

ACS Poli Timisoara-Juventus Bucuresti, Román első liga, 17 óra 30 perc

A román bajnokság 4.-ik fordulójának nyitó mérkőzésen a Poli Timisoara(Temesvár)a frissen feljutott Juventus Bukarestet fogadja hazai pályán.A mai házigazdák 3 forduló alatt 3 pontot sikerült összegyüjteniük, annak ellenére, hogy a nyári szünetben elég érdekes játékosokkal erősitett a csapat. A Temesvár egy idegenbeli 0-3 –as vereség után várja a Bukaresti Juventus-t,tehát saját szurkolói előtt mindenképp megpróbálják bizonyitani, hogy csak egy balszerencse volt az Astra elleni mérkőzés. A házi gazdák 3 mérkőzés alatt 1 gólt rugtak és 4-et kaptak.

A Juventus Bukarest történelmében most jutott fel először a román első ligában, de úgy néz ki, hogy ez erős fa nekük, hisz idáig egyetlen egy pontot sikerült szerezniük 3 mérkőzésen, 1 gólt rugtak és 6-ot kaptak, igy a bajnokság utolsó előtti helyen vannak 3 forduló után.

Eddig a két csapat tehát sokat nem mutatott a bajnokságban, a mérkőzés óráján 38 fok igérkezik,tehát ez is nagy ellenség lessz mindkét csapatnak, igy szakértőink szerint nem várhatunk sok gólra a mérkőzésen.

Valószinü felállás

Poli Timisoara-Straton,Creţu, Melinte, Cânu, Ţigănaşu,Šoljić, Artean,Al. Munteanu, Vasvari, Barnoi,Bud
Juventus Bucuresti-Stoian,Beța, Morariu, Benga, Fl. Ștefan,Sesar, Mihăescu,Călințaru, Buhăescu, Stoenac,Măzărache

Szakértőink két tippet ajánlanak erre a mérkőzésre

-hazai csapat győz 1,75-ös szorzó @CASINIA

-2,5 gol alatt1,62-es szorzo @CASINIA

Új!!!

Az ingyentippek.com csapata össze álitott nektek ingyen egy könyvet,amely segitégével ti is sikeres sporfogadók lehettek, részletekért kattints IDE.