A Juventus a BL-re koncentrál

A két fordulóval a Serie A vége előtt bebiztosított, sorban kilencedik bajnoki cím lehetőséget ad a Juventusnak arra, hogy a zárófordulók helyett a Bajnokok Ligájára koncentráljon a csapat.

A zsinórban kilencedik scudetto az európai topbajnokságokban is egyedülálló teljesítmény, a Juventus azonban már nagyon nyerne valamit a nemzetközi porondon is. Ennek érdekében alighanem erősen tartalékos csapat kezd szerdán a Cagliari ellen, hogy minél több kulcsjátékos pihenhessen a BL-nyolcaddöntős visszavágó előtt.

Olasz sajtóértesülések szerint arra is van esély, hogy Cristiano Ronaldo el sem utazik Szardíniára. Ami persze meglepő lenne, hiszen a portugál sztár még versenyben van a gólkirályi címért, igaz háromgólos a lemaradása a laziós Ciro Immobile mögött. Az előző fordulóban, a bajnoki cím bebiztosítása közben Ronaldo góllal vette ki részét a sikerből, ugyanakkor a meccs végén tizenegyest hibázott.

Ha belövi a büntetőt, akkor két gólra lenne Immobilétől, ami két forduló alatt akár be is hozható, a három gól már nehezebb lenne, pláne, ha nem is játszik. A csapat ugyanakkor megteheti, hogy nem a legerősebb összeállításban lép pályára, és erőt tartalékol a BL nyolcaddöntős visszavágójára az Olympique Lyon ellen, főleg, mert az első mérkőzésen 1-0-s vereséget szenvedett Franciaországban.

A Juvének tehát biztosan győznie kell két góllal, hogy megfordítsa a párharcot és eljusson a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe. A BL-meccs ráadásul minimális pihenő után jön a torinóiaknak, hiszen vasárnap még az AS Roma ellen is jön egy mérkőzés, a Serie A-zárása, majd a következő pénteken pedig már következik is a kulcsfontosságú összecsapás a Lyon ellen.

A hazai pályán játszó Juventus sikerére 1.36 az odds, a döntetlenre 4.50, a vendég Lyon győzelmére 9.00 a szorzó.

Összes Labdarúgás fogadás megjelenítése

TIPPEK

Sportfogadás tippek – Napi dupla, napi szelvény, a nap mérkőzése és sok egyébb
A leglátogatottabb cikk természetesen a napi dupla, a nap szelvénye és a nap mérkőzése.
A sportfogadás szerencsejáték, tehát semmi sem biztos, azonban a napi dupla havi jövedelemet hoz olvasóinknak, amely 2-3 olyan mérkőzésből tevődik össze,amelynek óriási esélye van. A sikeres sportfogadok nagyrésze exkluzívan csak a napi duplát játsza, bizonyos stratégiákat alkalmazva, és egy jól kiszámolt tőke alapján. Akik kisebb tőkével és nagyobb nyereséget vadásznak a megfelelő cikk a napi szelvény ahol szakértőink nagyobb és bátrabb szorzókat ajánlanak. A napi szelvényben lehet foci, de más sportesemények is.A nap mérkőzése részletesen van elemezve szakértőink által, akik a legjobb és legeselyesebb tippet adják az illető mérkőzésre. Elemezzük az illető csapatok formáját, a kezdőcsapatot és bármit ami fontos lehet a végeredmény eldöntéseben.